720.II.A1.03.01.jpg
720.II.A1.03.02.jpg
csabacsud_kondoros_I.jpg

Békés és térsége országgyűlési képviselője a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szakemberével, Kókai Péter projektvezetőjével járta be a napokban az új útszakaszt. Az érintett szakaszt decemberben, várhatóan néhány napon belül már használhatják is a közlekedők.

hirkep

Látható, hogy lépésről lépésre haladunk a cél felé, megyénk még jobb megközelítése, a főváros gyorsabb és biztonságosabb elérése irányában. A teljes mértékben hazai forrásokból megvalósuló beruházássorozat kedvező hatásai már is megmutatkoznak, a gazdasági élet területén is, de a biztonságosabb és gyorsabb közlekedés ugyancsak fontos. Ahogy az is, hogy kisebb településeket elkerülő a korábbi jelentős átmenő forgalom, így csökkent a zaj- és környezetterhelés is az érintett helyeken.

A beruházás részeként megépült az egészen különleges új tiszaugi Tisza-híd, amelynek olyan egyedülálló a szerkezete, amelyből Európában egyetlen sincsen, és a világon is csak néhány hasonló épült. A pilonok deformált ellipszis alakúak, ami nagyon egyedivé teszi a látványt, és a szerkezetet ekhós szekérhez teszik hasonlóvá.

A Lakitelek-Tiszakürt szakaszból 3,2 kilométert már szeptember 21-én átadtak a forgalomnak.

Az M44 gyorsforgalmi út megvalósításával 2×2 sávos gyorsforgalmi úti összeköttetés valósul meg az M5 autópályától, Kecskemét térségétől Békéscsaba felé. Az út teljes megépítésével Békéscsaba is bekötésre kerül a gyorsforgalmi úthálózatba. A gyorsforgalmi út a teljes szakaszon 22,5 méter koronaszélességű, 2×2 forgalmi sávos leállósáv nélküli autóútként épül meg.

A Kecskemét-Szentkirály 32,3 szakaszának közbeszerzési eljárása lezárult, szerződéskötés tervezetten még idén megtörténhet. A szerződés hatályba lépése a forrástól függ. A Szentkirály-Lakitelek 4,6 kilométer szakasz kivitelezése folyamatban van, jelenleg elsősorban hídépítési munkálatok zajlanak. Befejezését a kapcsolódó beruházásokkal (Szentkirály elkerülő, 44 sz. főút, 4622 és 4623 j. utak felújítása, kerékpárút építés) 2023 végére tervezik. A kapcsolódó tervezések folynak, a Szentkirály elkerülő szakasz építési engedélyt kapott.

A fejlesztés az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában hazai forrásból valósul meg.